English / Magyar
„A művészethez nem mindig kellenek szavak…”

Interjú Kupeczik Ágnessel, festő szakon végzős hallgatóval…

Kupeczik Ágnes festő szakon végzős hallgató a Magyar Képzőművészeti Egyetemen; mestere Szűcs Attila és Nemere Réka tanársegéd. Pedagógia szakon is most fejezi be tanulmányait, nem mellesleg segítő társunk kiállításaink szervezésében. Kérdeztük őt tehetségről, az egyetemi évekről, az érvényesülés jövőbeni lehetőségeiről.

kupeczik6

Kupeczik Ágnes

  • Szeretjük a munkáitokat itt nálunk, színek, fiatalság, lendület került a falainkra. Bár nagyon különbözőek az ideérkező alkotásaitok, talán éppen ezért erősítik is az összhangot, nagyon autentikus. De beszéljünk konkrétan a tieidről, rólad: kék alapon a rózsaszín szandálok és strandtáska egész más, mint a barna sorozat, például a „fagyis” festményed; amelyik egyébként nagy visszhangot váltott ki és meglehetősen megosztotta az itteni „közönséget”.
  • Ezért is jó kezdeményezés ez itt nálatok. Az alkotások elsősorban nem a világnak készülnek. Nem eladásra, egyszerűen születnek, s van, hogy később más közegben életre kelnek, érzelmeket, érzéseket indukálnak a befogadókban. A művészethez nem mindig kellenek szavak, vannak helyzetek, amikor a képek beszélnek helyettünk.

kupeczik7

  • Mióta tudod, hogy festő művész szeretnél lenni? Egyenes út vezetett az óvodától az egyetemig? Nehéz volt bekerülni?
  • Már nem is tudom a konkrét idejét, hogy mikor született meg bennem ez az elhatározás, sok éve. Eredetileg textil szakon végeztem a középiskolában, amit szintén nagyon szerettem, sőt manapság is pályázok, ha találok egy ilyen jellegű pályázatot. A kreativitás különböző formában talál magának utat az emberben. A gyerekkori rajztehetség nem feltétlenül a művészeti tehetség mutatója. A gyerekkori rajzolás, egyszerűen a lélektani fejlődés szempontjából fontos. Az a gyerek, aki ügyesen rajzol, később, felnőttként előfordulhat, hogy saját korosztályában már ügyetlen kézügyességű. Ez teljesen változó lehet egyénenként, mindenre akad példa. De általában hamar megmutatkozik, hogy ki miben ügyes, s a tehetség utat tör magának. A Magyar Képzőművészeti Egyetemre nehéz bekerülni, de ez egy jó „megmérettetés”, hiszen minden embernek meg kell tanulnia küzdenie a céljaiért, megdolgoznia a sikerért, mert úgy lesz egyre tudatosabb, határozottabb, tapasztaltabb a művészetben és az élet minden területén.
  • Gondolom könnyebb, ha a szülők is komolyan veszik és támogatják a gyermeküket; a Te szüleid elfogadták a döntésedet?
  • Ha a szülők támogatóak, könnyebb az élet. Az én édesanyám szerencsére mindig támogatott és segített az elképzeléseim megvalósításában, támogatott ebben a választásomban is.

kupeczik2

  • Mi kell, hogy művész váljon az emberből azon felül, hogy nem törik meg a kezdeti próbálkozásokat gyerekkorban?
  • Ahhoz, hogy művész legyen az ember, kell tehetség, szorgalom, tanulás és szerencse is. Azt hiszem egyik sem hagyható ki a felsorolásból. Sokat kell festeni az egyéni fejlődés érdekében, s talán nem is a legjobb szó, hogy kell, hiszen az alkotás szükséglet egy alkotó ember számára, nevezhetném akár önterápiának, de egy olyan önkifejezési mód, ami zsigerből jön egy művésznél.

kupeczik5

  • Mennyire foglalnak le az iskolai munkák? A munkáid iskolai, előre megadott témák, vagy van úgy, hogy előkapod a papírt, ecsetet és festesz, mert megihletett valami?
  • A munkák az Egyetemen nem mindig feladatokra készülnek. Van olyan időszak, amikor a tanulmánynak fontos szerepe van és sok megfigyeléssel, feladattal fejlődik az alkotó rajzban, festészetben stb. Ez az időszak diákonként eltérő; ebben van komoly szerepük a mestereknek, hogy tudják, mikor mit kell tanácsolniuk a diákoknak, mikor melyik szó a legcélravezetőbb a fejlődés érdekében. Nincs recept. Tapasztalattal, tudással próbál mindenki jobb lenni, a diák és a mester is. Nehéz lenne azt kijelentenem, hogy az Egyetem felkészít az önálló életre, a művész létre, ez nem ilyen egyszerű, kis feladat. Bár kíváncsi lennék, hogy van- e egyáltalán olyan egyetem, ami fel tud készíteni az életre, vagy egyszerűen mindenre, ami a szakterületén érheti az embert később. Ez egyéni feladat.

kupeczik4

  • Nagyon aktív vagy, sok félét csinálsz a tanulás mellett HÖK tag vagy, és teszel kitérőket is, rábukkantam az interneten, hogy „angyal” ruhát terveztél és sikeresen szerepeltél.
  • 2009-ben két pályázaton is sikeresen szerepeltem, egyrészt a Vodafone által hirdetett „Többet érsz” programon, mely lényege lehetőséget adni egyének számára, hogy az általuk fontosnak tartott, a társadalom érdekeit szolgáló feladatoknak szentelhessék magukat egy éven keresztül. A pályázaton különleges munkaruhát kellett tervezni főállású, közhasznú feladatot vállaló „Angyaloknak”. Ruháimat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állították ki neves magyarországi ruhatervezők munkái mellett. “Young? Creative? Chevrolet!” pályázaton is díjazták az ötletem a magyarországi fordulóban, divat kategóriában. Persze ezek mellett a festészet az elsődleges számomra, s rengeteg időt töltök festéssel, a ruhatervezési szenvedélyem egy extra az életemben.

kupeczik1

  • Dolgozol, de ezek most még a felhőtlen egyetemi évek. Mi lesz utána, tervezgeted, vagy tudod, úgyis megtalálnak majd a munkák? Kevesen maradnak a pályán.
  • Így közeledve a diploma felé, nehéz lenne tudni, mi is lesz utána, próbálok mindig a soron következő feladatra koncentrálni, azt a lehető legjobban megoldani, s utána következhet a következő megmérettetés. Persze az egy következő, mindig két, három, négy feladat… festés, a szakdolgozat írása, tanulás és mellette HÖK tagként próbálom a diákok érdekét képviselni, segíteni a felmerülő problémák orvoslásában. Nem félek a jövőtől, igazából szeretettel várok minden kihívást. A Kútvölgyi Klinikán szereplő kiállítás is kihívás, egy megmutatkozási lehetőség a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói számára, és egyfajta várakozás egy régi hagyományra, amikor mecénások segítették a szárnyukat bontogató ifjú művészeknek az indulását, s nem csak egy kép megvételére gondolok, hanem vélemények cseréjére, képek által kiváltott hatásokra, élményekre, amik teljesebbé tehetik a mindennapjainkat.