English / Magyar
„Ha nem mosolygok, a betegek rögtön megkérdezik: valami baj van doktor úr…?”

„…Hiányzott a családom és a hazám, és mindig abban bíztam, hogy itthon is jobb lesz a helyzet…”
Beszélgetőpartnerem Dr. Főrhécz Zsolt, a Kútvölgyi Klinika Tömb III. sz. Belgyógyászati Klinikájának Kardiológus orvosa.

Dr. Főrhécz Zsolt

„Nekem nagyon fontos, hogy beszéljek a betegeimmel”

  • „Ez életem első interjúja”, mondja Főrhécz doktor mosolyogva, miközben helyet keresünk a kardiológiai részleg folyosóján…csúcsforgalom van, és éppen most vettem át az ügyeletet…a kislányomnak ilyenkor mindig magyarázattal tartozom, korán megtanulta az ügyelet szót…
  • De úgy látom, közben mosolyog…
  • Ha nem mosolygok, a betegek rögtön megkérdezik: valami baj van doktor úr…?
  • Ha valaki felteszi Önnek mondjuk 20 évvel ezelőtt azt a kérdést, hogy milyen lesz egy napja a Kardiológián, elcsodálkozott volna?
  • Mindenképpen, mert akkor még építésznek készültem. Munkáscsaládból származom, véletlen kerültem Budapestre, és rejtélyes okok miatt lettem orvos…nagyapám büszke lett volna rám, ha kőműves leszek… Dunaföldváron nőttem fel, és a gimnáziumi jelentkezés utolsó napján, igazgatói engedéllyel felvételiztem az Apáczai gimnáziumba. Az, hogy orvos lettem, megint csak rejtélyes okoknak tulajdonítható, ugyanis, 16 évesen, kedves ismerősömmel beszélgetve, váratlanul megjegyezte, hogy „belőled jó orvos lenne”, ettől a naptól kezdve csak orvos akartam lenni…
  • Hogyan lett Önből Kardiológus?
  • Először intenzíves orvosnak készültem, Pénzes tanár úrnál dolgoztam, az egyetemi évek alatt pedig ápolóként, de hiányzott a kommunikáció a betegekkel az intenzív osztályon. 1999-ben végeztem, és egyenesen ide kerültem rezidensnek. Mi voltunk a rezidens rendszer első próba nyuszijai. 2005-ben belgyógyász szakorvos lettem, 2008-ban kardiológus.
  • Ha jól értem a kommunikáció miatt lett kardiológus szakorvos?
  • Úgy fogalmaznék, hogy a belgyógyászat azért vonzott, hogy széles látókörű szemléletet kapjak, a kommunikáció pedig az egész orvoslásban központi szerepet tölt be. Nekem nagyon fontos, hogy beszéljek a betegeimmel. A hallgatóknak is azt mondom, hogy töltsenek amennyi időt csak tudnak a betegek mellett és beszélgessenek velük. Én sohasem az ágy széléről beszélgetek a betegeimmel, hanem „leülök az ágyra”.
  • Sokan a szűkös időre és a leterheltségre hivatkozva kerülik a betegekkel a személyes kommunikációt…
  • A leterheltség nagyon nagy, sőt egyre nehezebb: A folyamatos készenlét, a kiégés nagy probléma, de a személyes kapcsolat sok erőt ad, energiát kap az ember a betegektől, a pozitív visszajelzés sokat segít.

Dr. Főrhécz Zsolt

„Szerencsére sok pozitív példánk van”

  • Mit tart a legnehezebbnek a kommunikációban?
  • A kardiológián egyre több a fiatal beteg, ami a leggyakrabban életmód váltással megelőzhető lenne. A legnehezebb a meggyőzés, az életmód váltás elérése.
  • Tud pozitív példát említeni?
  • Persze, szerencsére sok pozitív példánk van. Az egyik nehéz esetem egy 50 éves túlsúlyos, dohányos férfi volt, akit sikerült meggyőznöm, hogy lefogyjon és közben a dohányzást is abbahagyja, ehhez legfontosabb az orvos-beteg bizalom kérdése, és a személyes példa. Én sem dohányzom, sőt, én magam is lefogytam az elmúlt években több mint 15 kilót.
  • Mit tenne, ha itt a munkahelyén változtathatna a jelenlegi helyzeten?
  • Mindenképpen a betegellátásra fókuszálnék, és csak utána következne a kutatás és az oktatás, ez így együtt nagyon nehéz, én is három nyelven oktatok, mellette kutatást végzek. A másik lenne a klinika körülményeinek rendbetétele. Itt a Premium Rendelők példája, jó érzés átmenni és ott dolgozni, jobban tervezhető a munka, több idő van a beteggel foglalkozni. A körülmények a gyógyítás színvonalára is hatással vannak, nemcsak az orvos és a beteg kedélyére. Kis dolgok is sokat segíthetnek, például a sportolás lehetőségének megteremtése, régen volt egy ping-pong asztalunk, még az is sokat jelentett.
  • Hogyan látja a Kútvölgyi Klinikai Tömb jövőjét?
  • A Kútvölgyiben nagy szaktudás van, ezt kell kamatoztatnunk, ez a Kútvölgyi vonzereje. Magas szintű a szakmai együttműködés, csapat szellem van, a kollegákkal folyamatosan egyeztetünk, megosztjuk az információt, a tudást. A Kútvölgyinek jó esélyei vannak.
  • Mint fiatal orvost kérdezem Önt, hogy mit gondol a pályakezdő orvosok elvándorlásáról?
  • Hát, erre csak azt tudom mondani, hogy nemrégen volt a 11 éves végzős találkozónk, és a 30 főből 9-en külfölden dolgoznak, elsősorban anyagi motiváció miatt, a legtöbben hazajönnének, ahogy én is hazajöttem Németországból, ahol gyakorlaton voltam és lehetőségem lett volna kint maradnom…
  • Megkérdezhetem, hogy miért?
  • Hiányzott a családom és a hazám, és mindig abban bíztam, hogy itthon is jobb lesz a helyzet.
  • Mit mondana azoknak a fiatal orvosoknak, akik esetleg most gondolkodnak a külföldi munkavállaláson?
  • Hát azt kérdezném, hogy szerintük ki fogja ellátni a szüleiket…
  • Köszönöm a beszélgetést!

Az interjút készítette: Léder László.
Az interjúkkal kapcsolatos észrevételeit, kérdéseit kérjük küldje el nekünk a leder.laszlo@prleder.hu e-mail címre.